×

Küldd el a barátaidnak emailben!










×
  1. Az Opel 25 éve
    Magyarországon

    írta: Lővei Gergely





  2. Nem sokkal a rendszerváltozás után alapították meg Magyarországon a gyári tulajdonban lévő Opel képviseletet, korábban félhivatalosan volt csak jelen a német autógyártó hazánkban.


    Időnként a Merkur kínálatában is megjelent néhány Opel – jellemzően külföldről visszamaradt pár tíz darabos flották -, és a Hungaroszerviz volt a képviselet. Utóbbi azért volt lehetséges, mert amikor a hatvanas évek második felében a magyar állam 107 darab Commodore A limuzint vásárolt a politikai elit számára (sötétkék színű autók), a gyár azzal a feltétellel adta oda az autókat kedvező áron, hogy cserébe márkaszervizt létesítenek az országban. Ez lett a Hungaroszerviz, ahol aztán a politikusoknak átadták az autókat, akiket nem hatott meg a munkásember mérsékletre hívó szava.


    A jellemzően Moszkvicsokból (legyünk jóindulatúak, és mondjuk 65 lóerőnek) a 105 lóerős Opelekbe átülő elvtársak kikérték maguknak, hogy nekik ne mondja meg egy szerelő, hogyan kell vezetni – három autó az első sarokig jutott, ahol aztán csikorgó kerékkel fékezve csúsztak túl az elsőbbségadás kötelező táblán a teherautó alá… De közvetlenül a gyártól is kerültek hazánkba autók, nem csak a Konsumexen keresztül, de például a Magyar Nemzeti Banknál több a Diplomat V8-as is szolgált, a nagyon titkos szolgálatoknál előszeretettel használták a viszonylag kis méretű, de erős, hathengeres motorral szerelt Commodore B-ket.




  3. Szóval 1991 januárjában hivatalosan is megalapították a szentgotthárdi gyárat (Autóipari Kft) és a kereskedelmi szervezetet (General Motors Autóforgalmazó Kft), rögtön az első tíz márkakereskedővel is megkötötték a szerződést. Az évfordulón Koncz Gábor ügyvezető igazgató a következőket mondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy az Opel illetve anyacége, a General Motors volt az első nemzetközi autóipari cég, amely Magyarországon megjelent. Beruházást hozott ide, autó- és motorgyárat épített és létrehozta a márka kereskedelmi hálózatát. Szintén ipartörténeti elsőség, hogy az Opel gyártotta az első magyar személyautót, ikonikus képe lett a rendszerváltás időszakának, amikor Antall József miniszterelnök levezeti az első Opel Astrát a gyártósorról.” Ugyanakkor az Opel aktuális elsőségekkel is büszkélkedhet. Koncz Gábor így folytatta:


    „Ma Magyarországon Opelből fut a legtöbb, számuk megközelíti a félmilliót és ebből több, mint négyszázezret mi adtunk el – a négyszázezrediket valamikor tavaly szeptemberben. És végül még egy fontos elsőség: az elmúlt öt évben megszakítás nélkül az Opel állt az első helyen a hazai személyautó értékesítésben.”

    Hogyha ma magyarországi autóiparról beszélünk, már senki sem kapja föl a fejét, pedig ez a rendszerváltás előtt, jó 25 éve éppoly „eretnek” gondolatnak számított, mint mondjuk a szabad határátlépés. Érdekes módon a 80-as évek végén, amikor megindult az a demokratizálódási folyamat, amely az első szabad választásokhoz vezetett, havonta röppentek föl a hírek a lehetséges magyarországi személyautó gyártásról – nem véletlenül. A KGST munkamegosztásban Magyarországnak jutott autóbusz és teherautó gyártás, de személyautó nem. Így a személyautó gyártásról szóló hírek éppúgy az adott rendszer kereteit feszegették, mint a demokratizálódási folyamat politikai lépései.





    A világ akkori legnagyobb autóipari cége, a General Motors a 80-as évek végén európai leányvállalatának, az Opelnek a motorgyártó kapacitását kívánta bővíteni és tudatosan Közép-Európában keresett megfelelő helyet, hiszen az ottani alacsonyabb gyártási költségek nyilvánvaló versenyelőnyt jelentettek. Ez a térség azonban olyan ismeretlen terep volt, amely az előnyök mellett jócskán rejtett kockázatokat is. Ezért rendelt az Opel független szakértőktől egy olyan tanulmányt, amely ezeket az előnyöket és kockázatokat tette mérlegre. A több országra kiterjedt vizsgálódás eredménye az volt, hogy a nyolcvanas évek végén egyértelműen a piacgazdaságban kiépítésében előrébb tartó Magyarország nyújtotta a legmegfelelőbb gazdasági, pénzügyi, politikai és infrastruktúrális környezetet egy ilyen beruházáshoz. De hogyan lett a motorgyári projektből magyar autó?

  4. Már a magyar kormánnyal folytatott tájékozódó megbeszéléseken vetődött föl – magyar részről - egy autógyártó üzem létrehozása. A felvetést az Opel vezetői érdeklődéssel fogadták. Akkoriban az import autókat még jelentős vám és illeték terhek sújtották, tehát egy hazai gyártás egyértelmű piaci előnyökkel kecsegtetett. Végül a szentgotthárdi projekt kibővült egy – elsősorban a hazai piacra dolgozó – személyautó gyárral és az erről szóló megállapodást 1990 júliusában írták alá a magyar kormány és az Opel képviselői. 1990 őszén a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik igazi attrakciója volt, hogy ott hivatalos kiállítóként megjelent az Opel. Az akkori teljes modellpaletta – a szögletes Corsától, a Kadetten, a Vectrán és a szenzációs Calibrán át az Omegáig – ott parkolt a murvás külső kiállítási területen. Ezzel egy időben egy budapesti sajtóértekezleten az Opel anyavállalatának, a General Motors-nak (GM) az európai alelnöke bejelentette: az Opel létrehoz egy kereskedelmi céget és egy gyárat is Magyarországon.


    Az Opel magyarországi jelenlétének történelmi pillanata volt, amikor 1992 márciusában Antall József miniszterelnökkel a volán mögött legördült a szalagról az első magyar autó, az első Opel Astra.

    Az első Astrát – amelyet az Opel a budapesti Közlekedési Múzeumnak ajándékozott - 1998-ig, ameddig a hazai gyártás tartott, több mint 80.000 követte. Szentgotthárdon azóta is készülnek motorok és hengerfejek a különböző Opel modellekhez. Sőt, szinte napra pontosan húsz évvel az első magyarországi Opel projekt bejelentése után az Opel újabb, ezúttal félmilliárd euro értékű beruházást jelentett be, amelynek révén a világ legkorszerűbb, legrugalmasabb motorgyára épült fel Szentgotthárdon alig több mint két év alatt. 2012. szeptemberében Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a Flex motorgyárat, ahol azóta az Opel három legújabb motorcsaládjának „tagjai” készülnek. Kis- és közepes benzinmotorok és közepes méretű (1.6-os) dízelek egyre újabb változatai kerülnek le a sorokról. A tavaly debütált új Opel Astrába már kizárólag szentgotthárdi motorokat szerelnek.


    Az elmúlt években a beruházás további 200 millió Euróval, a kapacitás pedig százezerrel bővült az eredeti projekthez képest. A létszám pedig 2010 óta ezer fővel nőtt.

  5. Magyarországon az Opel mind a mai napig a legnépszerűbb márka,
    a statisztikák szerint Opelből fut a legtöbb a magyar utakon
    (több, mint 480.000). Az elmúlt öt év mindegyikében az Opel volt a legnagyobb számban eladott személyautó Magyarországon.


    A márka egész Európában itt nálunk a legnépszerűbb, itt a legnagyobb az Opel piaci részesedése (jelenleg 11,5%).


    Az Opel kereskedői- és szervizhálózata az ország egészét lefedi – ez a háttér is nagyon fontos a márka sikere szempontjából.





    Végül a 25 év számokban: az Opel Magyarország kereskedelmi szervezete 1991 januárja és 2015 decembere között összesen 404.425
    autót értékesített. Szentgotthárdon 1992 és 1999 között 80.835 Opel Astra és 4.404 Vectra hagyta el a gyártósort. Motorokból 1992
    júniusa óta 8.268.006 készült, hengerfejből pedig 1997 óta 6.364.051. (2015. év végi adat)






  6. ‘90


    július


    A GM és a Rába cég szerződést ír alá vegyesvállalat létesítéséről
    153 millió DEM alaptőkével, a GM/Opel 65 százalékos részesedésével.




    szeptember


    Hivatalosan bejelentik a GM magyarországi tervét. Az eredeti projekt
    250 millió DEM beruházását irányozta elő Szentgotthárdon,

    a cél: évente 15 000 Astra gépkocsi összeszerelése
    és 200 000 1,6 literes motor gyártása,

    továbbá a budapesti székhelyű kereskedelmi cég megalapítása.




    ‘91


    január


    Hivatalosan
    bejegyzik a General
    Motors Hungary
    Járműgyártó Kft.-t
    és Autóforgalmazó
    Kft.-t
    aláírják
    az első tíz
    dealer-
    szerződést
    megkezdődik
    a szentgotthárdi
    építkezés
    felveszik
    az első
    dolgozókat




    november


    Budapesten sajtóértekezleten jelentik be, hogy újabb 140 millió márkát ruháznak be a motorgyárba.

    A cél: megteremteni a feltételeket az 1,4 literes motorok gyártásához is az eredetileg tervezett 1,6 litereseken felül.







  7. ‘92


    március 13.


    Szentgotthárdon elkészül az első Opel Astra, a modern kor első magyar építésű személygépkocsija.

    Az autót Antall József miniszterelnök vezeti le a szalagról.


    július


    Megkezdik az 1,6 literes nyolcszelepes motorok gyártását az Opel legkorszerűbb motorgyárában.


    október


    Göncz Árpád Köztársasági elnök hivatalosan felavatja
    a GM Hungary gyárát.







  8. ‘94


    május


    A GM Hungary-t Opel Hungary névre keresztelik át.


    június


    Jack Smith-t, a GM Corporation elnökét kitüntetik a Magyar Köztársaság csillagokkal ékesített középkeresztjével, a külföldiek számára adható legmagasabb állami kitüntetéssel.

    Ernst A. Hofmann, az Opel Hungary vezérigazgatóját a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntetik ki.




    ‘95


    január


    A GM/Opel megszerzi az Opel Hungary 100 százalékos tulajdonjogát.


    március


    Újabb 257 millió márkás beruházás bejelentése: a motorgyár kapacitásának megduplázása évi 460 ezerre, valamint egy új hengerfejüzem építése Szentgotthárdon évi 460 000 darab 16 szelepes hengerfej gyártására.







  9. ‘96


    szeptember


    Szentgotthárdon fölavatják a hengerfejgyárat.




    ‘97


    február


    Az Opel Hungary budapesti kereskedelmi szervezete regionális feladatokat kap.

    Az újonnan létrehozott cég neve Opel Southeast Europe Kft.




    ‘98


    április


    Újabb 285 millió német márkás beruházást jelent be Budapesten a GM Europe elnöke. Ebből a pénzből egy új sebességváltó gyár készül Szentgotthárdon, ahol az év végén leáll az autó összeszerelés.

    Az Opel/GM összberuházása az új projekttel
    egymilliárd márkára emelkedik.


    december


    Legördül a szalagról az utolsó magyar Opel Astra,
    közel 90 ezer készült belőle 1992 óta.

    Az összeszerelés még egy évig Kínának szánt Vectrákkal folytatódik.







  10. 2001


    július


    A szentgotthárdi gyár az újonnan létrehozott
    Fiat-GM Powertrain vegyesvállalat részévé válik
    és a neve Opel Hungary Powertrain-re módosul.




    2002


    november


    A General Motors megnyitja
    Kelet- és Közép-európai Regionális Irodáját Budaörsön.

    A Regionális Iroda a térség 18 országának a tevékenységét koordinálja. Ugyanekkor létrehozzák a GM Daewoo Kelet- és Közép-európai vállalatát szintén Budaörsi székhellyel (2004-től a név Chevrolet-ra változik).




    2005


    közepe


    A Fiat-GM Powertrain (motor és váltó) együttműködés lezárul, a szentgotthárdi üzem ismét 100 %-ban a GM család tagja.




    2009


    november


    Szétválik a két GM márkát
    – Opel és Chevrolet – képviselő szervezet.

    Az Opel Southeast Europe továbbra is regionális szervezetként több mint 15 országban képviseli az Opelt.







  11. 2010


    szeptember


    Az Opel a szentgotthárdi gyár nagymértékű bővítését jelenti be:

    500 millió Euro beruházással egy teljesen
    új motorgyár épül a mostani mellé.

    Az egyedülállóan rugalmas üzemben párhuzamosan három új motorcsalád
    – két benzines és egy dízel - motorjai készülhetnek évi 500.000-es darabszámban.




    2011


    április


    Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében
    lerakják az új üzemcsarnok alapkövét.




    2012


    szeptember


    Ünnepélyes gyáravató Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.




    2013


    február


    130 millió eurós bővítés bejelentése, az új gyár kapacitása 100.000 motor/évvel bővül
    és megnövelik az új csarnokot is 1.600 négyzetméterrel.

    Elkezdődik Szentgotthárdon az 1.6-os
    új benzines motorcsalád sorozatgyártása.


    július


    További bővítés bejelentése: 60 millió eurós beruházással egy 1.8-as benzinmotor gyártására is
    képessé teszik a Flex üzemet. Ez 70 ezres plusz kapacitást jelent.







  12. 2014


    július


    Megkezdődik a kis benzines motorcsalád sorozatgyártása.




    2015


    június


    Szentgotthárdon elkészül a nyolcmilliomodik motor!


    szeptember


    Oktatási központ nyílik a Szentgotthárdi gyárban, amely a régió duális egyetemi képzését hivatott segíteni.

    Az Opel Magyarország eladásai elérik a 400 ezres számot!